2010. április 19., hétfő

KTW Winchester 1873 Carbine

Egy újabb ritka fegyver, spring-es Winchester csak ez van, és már nem gyártják.
Ilyen sincs kéznél a cikk fordítás innen


"A puska ami meghódította a vadnyugatot"
A Marushin megpróbálta kivenni a maga részét a fegyver iránti érdeklődésből a 1873 Maxi Carbine-al. Emberesen nézett ki, de gyenge volt és egy technikai csőd abban valószínűtlen esetben is, mikor működött. Kár mivel, a kiválló M1 Carbine-juk után nagy reményeink voltak.
Talán majd mű
ködni fog ha kihoznak belőle egy 8mm-es változatot(amit játékon nem lehet használni).

Szóval 2004 és a
KTW kihozza a Wincester-ét. Egy koreai márka ami a néha szokatlan de nem túl erős vagy éppen magas minőségű söréteseket gyártott(az Ithaka Masterkey ugrik be). A mérce másik vége pedig a gyönyörű és csillagászatian drága Lee-Enfield-jük.

A dobozban kapsz hozzá narancssárga csőfedőt, használati utasítást(az angol fordítását 10-ből 8-ra értékelném úgyhogy jobb mint a félrefordított dolgok), 37-es tár a fegyverben, még 1 tár plusszba. Nagyon kevés műanyag van a fegyverben, a rugóvezető sajnos az, de erről majd később. A markolat és a válltámasz ABS de a fa effektje kitűnő. A legjobb amit láttam, például jobb a Marui AK-nál is. Egy pár öntési sorján kívül a fém testen nagyon jó érzést kelt az egész. A képekre kell bízni magad.

Csak egy felirat van rajta, a fém test alján: "Winchester 1873". A gyártóra utalló feliratok nincsenek rajta, se KTW se ASGK csak a fém válltámaszon van egy kis logó, és annyi hogy "Don Sang Model".

Na most a lövés. Előszö
r is a tár hasonló mint ami a KTW shotgun-jain van - egy üreges cső amibe 37 BB fér sorban. Elég egyszerű kézzel megtölteni de azért hiányzott valami szörnyű töltölő alkalmatosság amiről most nyíghatnék. A tár be is kivétele elég egyszerű: fogd meg az alsó cső legelejét, forgasd el 45fokkal az óra irányába és kiházhatod a tárat. A tár berakása nyilvánvalóan ugyanez visszafelé.

A valódival azonos a felhúzása, akárki aki látott western filmbe Wincestert fel fogja ismerni. Van elég ellenállása, de simának érződik, autentikusnak és meg lehet tenni 1 kézzel. Élvezet felúzni a fegyvert. Az irányzékok azonosak az igazival: a hátsót lehet állítani, a távoli lövésekhez a lövedék esésének kompenzálása miatt, még ha az airsoftban fölösleges.

Könnyű használni, és igaz hogy a ravasz meghúzása nehéz, de van egy konkrét "lövési pontja" és a 2 kilós súly miatt a célzást igazából nem befolyásolja. Én nem tapasztalatam semmi célon tartási gondot. A lövés nem hangos de azért van egy jóleső. Annak ellenére, hogy a nem utalnak rá a használai utasításban, és mi sem találtuk meg, de megepő módon van benne fix-hup-up. Ez először felcsavarta a 0.20g-os BB-t de egy tár után beállt és vízszintesen lő. A 0.25-ös már esik az alap AEG lőtáv vége előtt.

Van még egy tulajdonsága mikor használod, az hogy 2x betöltheted. Így két BB-t lő, és a hatótáv harmadával csökken. Nyilvánvalóan a shotgun-jaik utóérzése és biztos nem fogod sokat használni.
Fel lehet úgy húzni a f
egyvert hogy ne veszítsd el a célt. Pontosan lő, kb ahogy a hosszú csőtől és a fix hop-up-tól várnád, stabil 260fps-t lő 0.20-assal.

Furcsa de nehezen tuningolható. Nem fogok igazi fegyver alkatrészekről beszélni mert tudom hogy túl drágák, mind az Ulbe
ri gyártmányok mind az igazi 1873-ak amik gyűjtői darabok. Az 1873-ba normál AEG rugó megy, de én nem ajánlanám, hogy 310-320 fölé vidd. Miért?

A műanyag rugóvezető miatt amit visszább említettem, és túl nagy ellenállás lenne az amúgy is nehéz felhúzás közben. Nem hiszem
hogy a puska szívesen venné hosszútávon.

A KTW ezzel egy szép fegyvert hozott össze, az ABS markolatok megbocsáthatóak mert olyan jól néznek ki. A fegyver használható, főleg azoknak akik szeretnének egy kis stílust vinni a játékba.

2010. április 15., csütörtök

Tokyo Marui PSG-1

Most nézzük ezt a mesterlövész fegyvert.
Ritkaság és valamiféle státusszimbólumként is szolgál. Az alap verzióját újonnan 120000-150000 forint körül lehet beszerezni.



Feledésbe merült, pedig a Marui gyártja, de itthon annyira ne vették, hogy már nem hozzák be a boltok. Az oka az, hogy nagyon drága.




Sok olyan dolog van ami egyedivé teszi, például csak félautomatán tud lőni.
Tudtommal az első olyan AEG , amin a hüvelykivető mozog minden lövésnél. A felhúzókar hátrahúzása pedig betölti az első golyót a csőbe.
Az elsütőbillentyű(ravasz) meghúzásakor rögtön lő. A lövés után felhúzza a rugót, és felhúzva marad, így nincs késés a lövések előtt. A ravasznál van egy kis fesztelenítő amivel ki lehet ereszteni a rugót megfeszített állapotból. Ilyenkor az újra tüzeléshez meg kell húzni az elsütőbillentyűt - felhúzza rugót - és a következő meghúzásnál már lőni fog.

Az alábbikaból lehet gondolni, nem rendes AEG alkatrészeket használ.
Nekem nincs ilyen puskám úgyhogy itt egy angolról fordított bemutató.

BullyWu leírása az Arniesairsoft-ról


"A fegyver adatai:

Hossz: 1208mm
Súly: 4,3 kg
Motor: EG700 Special
Gearbox: Ver. 4
Torkolati sebesség: kb 300fps
Akksi: kis csatlakozós, az ak stick is beleme gy



A 300 fps a gyárilag dobozból kivéve igaz. Tuninggal 600 vagy több fps is kipréselhető lenne belőle, igaz az illegálissá tenné.

Amit az áráért kapsz:
Persze a fegyver maga a dobozban
Egy kulcs amivel állíthatod a válltámaszt
Adapter Tacer-hez a cső végére
Pár Marui BB
4x40 Tasco távcső a fegyverre szerelve
Fém 15BB-s tár


Kinézet és minőség:

A fegyver gyönyörűen néz ki. Nagyon egyedi, nem sok embernek van, és más mint az átlag mesterlövészpuska.

A minősége elég meggyőző, egy jó fegyver a Marui-tól. Nagyon jól meg van építve, úgy mint a többi fegyverük. <--(na ebbe még bele fogok kötni egy későbbi cikkben) Több embernek volt gondja az első markolat recsegésével. Az enyémnél nem jelentkezett, vagy ha igen akkor nem észrevehető. Mást nem nagyon lehet mondani. Szép, és jól össze van rakva. Az egyik dolog viszont, hogy ez a fegyver jó nagy darab. Ha egész nap hordanod kell, de nem zavar a mérete, akkor emiatt nem kell aggódnod. Teljesítmény: Amikor alap állapotban lősz vele, a lőtávja egy mesterlövész puskához képest rossz, tuningoln od kell ha jót akarsz belőle csinálni. Viszont ha megtetted nem sok minden fog megállítani. Ha normális nagy hatótávolságú puskát akarsz belőle csinálni, szükség lesz legalább egy 200%-os rugóra, vagy 300%-osra ami már 500fps fölé fogja vinni. Az erős tuning rugóhoz kell majd: egy Systema gearbox mert a gyári nem bírná sokáig és legalább egy 9.6-os akksi. Egy 8.4-esnek problémát okozott a 160%-os nem nemhogy a 200%-os. Én egy egyedi 10.8V 1400mAh használok mert nincs vele semmi késés amikor felhúzza rugót. Amikor már tuningoltad nagy jó fegyver. Kiváló más mesterlövészek ellen is, mert félautomata és meglesz az előnyöd ellenük. A pontossága alapból jó, de amikor már tuningoltad nem árt kicserélni a csövet. Ilyen volt az enyém 160%-os rugóval, mikor semmi más nem volt még benne kicserélve.
Most 200%-os rugóval 465 fps-t produkált. Megpróbálok még javítani a tömítéseken így remélem 480-500 fps lesz.

A távcső nagyszerű. Könnyű állítani mert az állítókon nincs fedő. A 4x-es nagyítása is ideális - nem túl sok, nem túl kevés. Tökéletes arra a távr a amiről lőni fogsz."


Ez volt egy tulaj véleménye.


Amúgy:
A teljes tuninghoz kell legalább 200000 forint ha új fegyverrel számolunk(150000-es beszerzési árral).
A tuning után is lehet hozzá 70-es G3 lowcap-et is használni, mert a MASZ mesterlövész fegyvereknél maximum 80BB-s tárat engedélyez .
A fém test külön pénz, és itthon nemigen lehet találni.

De annak az esélye, hogy ilyet vegyél nem sok. Az előre felhúzott rugó nem jelent olyan nagy előnyt mint amennyit fizetni kell az egészért.
Ez a puska meg fog maradni ritkaságnak, és talán jobb is.

2010. április 12., hétfő

Mesterlövészek

Ez a cikk kezdőknek szól, és azoknak akik szeretnének némi információhoz jutni. A veteránok meg már mint úgyis tudják a leírtakat.


Fotó: L4byr1nth @ Arniesairsoft

Ha valaki még a kör vége után is a bozótban van, hiába nem látott senkit fél órája, akkor az illető esélyesen mesterlövész, vagy jó lenne annak. A mesterlövészek hozzátartoznak az airsoftosok közösségéhez, és sok kezdő szeretne az lenni. Ami nem baj, de egyből azok szeretnének lenni, és így vesznek egy springes puskát, amit a neten "sniper" néven árulnak, és elég messze van attól ami a feladathoz kéne.
Felmerülhet: És akkor egy újonnan vett 460fps-es L96? Egy mezei AEG mondjuk 350fps. Hol az az extra lőtáv?
Erre a válasz elég komplikált. Egy airsoftgun.hu-n vett springes puska pl Mauser L96 nem elég pontos. Szükséges a precíziós cső az igazi profi hup-up és hozzá a hop-up gumi. A kínai springes puskák nem mindig kompatibilisek a tuning alkatrészekkel. Mesterlövész puska építéshez olyan alap kell, amibe jók a tuning alkatrészek, ennek típus alapján fontos utánanézni.
A springes puskák akkor lesznek "mesterlövészpuskák" ha rengeteg pénzt ölnek bele - a la "csak a külső marad". Alapból nem elég erősek/tartósak de legfőképp - nem elég pontosak. A lő táv mellé a precízió is elengedhetetlen.
A tuning után kapott fegyver még így sem egyenértékű egy AEG-el. Halkabb, erősebb, pontosabb, de minden lövés után fel kell húzni. Elég nehéz AEG-ek ellen érvényesülni, sokat kell lopakodni és mozdulatlannak lenni. Én nem vagyok mesterlövész, inkább az AEG-eket kedvelem, mert több ellenféllel szemben és általánosságban használhatóbbak.

A mesterlövészpuskák a MASZ szerint nem lehetnek automaták, de félautomaták igen. Tehát egy félautomata M14 500fps-el már mesterlövész fegyver.
A nehéz lőszer és a nagy torkolati sebesség sem véd a szél ellen. A springes mesterlövész puskáknál nincs lehetőség újra felhúzás nélkül korrigálni. A félautomatáknál ez nem gond.
A több mint 1.5J(sebességben 430fps) torkolati energiával a MASZ szerint a 20 méteres rálövési táv kötelező. Amivel számolni kell, és egy ilyen fegyver még felelősebb játékmodort felételez.

Persze az aranyszabály hogy nem a fegyver teszi a mesterlövészt. A hozzáállás a legfontosabb.
Vannak azok akik kezdők, de valahogy ez a játékstílus fekszik nekik az első perctől.



Példa:

Ismerek valakit aki első fegyvernek egy (talán AGM) MP0001-et vett,ráadásul használtan. Egy springes puska, ami papíron 400fps. Távcsővel és utólagos hangtompítóval.
Szét akartuk szedni a fegyvert, de hengerből nem lehetett kiszedni a dugattyút. Lelövöm a poént, hogy a puska valójában 300fps alatt lőtt a széjjelhasznált dugattyúfej tömítés miatt,de ezt nem tudtuk(és úgysem lehetett cserélni). Úgy játszott vele egy nagyjátékig ahol kronózásra került a sor. Akkor derült ki az egész mikor eltört a dugattyú(gyenge anyagból volt).
Persze előbb az elsütő nem tönkre.
Ettől föggetlenül tiszteletreméltó húzásokat csinált vele az elszántsága miatt. Bevárta a célpontját, ha már messziről úgysem nem tudott vele mit kezdeni. Akkor lőtt mikor tudta hogy talál.

Itt még egyben

A fegyvert én festettem. Nem használtam alapozót, és nem éppen Olive Drab de ez volt az Obi-ban.
Szerintem a színe nem is rossz.
Izé... mondtam hogy Sufni Airsoft. Meg a hibák arra vannak hogy tanuljunk belőlük.


Zárásképp: Ki is mondta hogy álcaruhában nem lehet AEG-el játszani? (A képen M4 red-dottal)


A tákolás itt kezdődik

A Sufni Airsoft megkezdte működését azzal a céllal hogy valamit színt vigyen a hazai airsoft honlapok sorába, még ha az a szín elég egyenletlen is.
A drága fegyver tesztekre nem igazán lesz pénz, de majd megoldjuk külföldi cikkek fordításával.

Tartsatok velünk.